Olcsóbb Tolnay Klári

„…A hetvenes években Vámos László rázott meg. Éppen olyan mérgesen, mint Jób Dániel 1938-ban, a Francia szobalány főpróbáján. Vámos használta ezt a kifejezést: lusta színésznő vagyok. Tartózkodom az átéléstől. Engem rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepemre találjak. »Tudod, ki vagy te ebben a szerepben? – kérdezte Vámos. – Ha nem tudnád: Tolnay Klári vagy…!«
Igen, Tolnay Klári is én vagyok, s most, hogy visszatekint az elmúlt évtizedekre, s magam is felteszem a kérdést: ki vagyok én? – van bennem jó adag félsz is. Ha tárva van az ajtó, kihűl a szoba. Magyarán: azon töprengek, hogy magánéletem bevilágítatlan zugaiba mennyi fényt engedhetek. Ha néhol szemérmesnek mutatkoznék, ez neveltetésem, emberi-művészi világlátásom következménye. Azt azonban jó lelkiismerettel ígérhetem, hogy lelki cipzáramat nemcsak félig nyitom ki.”