Nem hagyhatom, hogy levegyen a lábamról…
Hívjuk babonának, de ha egy baseballjátékos annyira szexi, mint Brooks Elliott, nem szabad változtatnia azon, ami bevált – ez pedig az, hogy amíg magán tartja a nadrágját, addig megy neki a játék a pályán.
Így amikor megtudom, hogy feladni készül az önmegtartóztatását most, hogy a baseball-liga veszteseihez, vagyis a városi csapatunkhoz igazolt – amiért én márciustól októberig élek -, azt teszem, amit minden értelmes, elkötelezett és megszállott rajongó tenne: kitalálom, hogyan akadályozzam meg, hogy elcsábítson bárkit.
Ez azt jeleneti, hogy sok időt kell együtt töltenünk. Nagyon sok időt. Minél többet vagyok vele, annál jobban kedvelem. Nem azt a srácot, aki segít megmenteni a kedvenc csapatomat, és végre elnyerni a bajnoki gyűrűt, hanem aki segít elérni, hogy újra a régi csapatkabalánkat használjuk. Aki ugyanúgy szeret palacsintát sütni, szalonnás szendvicset készíteni, és szinte bármit megtenne a szeretett sportjáért. A rengeteg akadály ellenére van esélyem elérni, amire vágyom…?
És ha igen, a győzelem érdekében mindketten egy életre cölibátusra vagyunk ítélve?
