Hogyan építsünk a Balaton-parton? – a két világháború közötti publikációkban egyre gyakrabban jelent meg a kérdés, majd a Balatoni Intéző Bizottság 1929-es megalapítása adta meg a lehetőséget először az egységes rendezésre és fejlesztésre. A tervezéstörténet fókuszában a hatvanas évek építészetét meghatározó Balatonkörnyéki Regionális Terv áll, amely 1965-ben elnyerte a Nemzetközi Építészszövetség (UIA) Abercrombie-díját. Az első regionális terv előzményeinek és a későbbi változások, torzulások megértéséhez azonban a tervezéstörténeti folyamatot tágabb időkeretben szükséges elemezni.
A könyv a Balaton-part huszadik századi építészetének történetéről szól. Elsősorban azokat a regionális szintű koncepciókat vizsgálja, amelyekkel a korabeli szakemberek, köztük Kotsis Iván, Farkas Tibor vagy Polónyi Károly a tóparti építészet problémáira megoldásokat kerestek. A minta- és típustervek elemzésén túl a rekreációs célú építészet jellegzetes funkciói illusztrálják a korszakos fejlesztéseket.
A szezonális használatú vízparti strandok, kempingek, vendéglátóhelyek, valamint a nyaraló- és szállásépületek könnyed megformálásában a tervezők kísérletező mentalitása tükröződik. Invenciózus szerkezeti kialakításuk a Balaton-parti modern építészet védjegyévé vált. Bár a huszadik század örökségéből egyre kevesebb emlék marad fent, a köztudatban ma is meghatározó képként élnek ezek a szezonális karakterű vízparti épületek.
