Árengedmény Notabene 45

„Ami nem jó, az még fordulhat jobbra: ez benne a jó. A történészek nem tétlenkednek. Összegyűjtik és értékelik a dokumentumokat. Lehetőségünk nyílik arra, hogy rálássunk az összképre. Hamarosan feltárul előttünk a múlt. Megtekinthető lesz az iskolások számára is. Mutogatni fogják majd, s látni lehet, hogyan s mint történt, ami történt. De mi nem elégedhetünk meg annyival, hogy föllapozzuk a Múlt Nagy Történelemkönyvét, a Nagy Krónikát. A történelemkönyvek számokat sorolnak és egyenleget vonnak, ez a dolguk. Felfedik a számokat és elfedik az embereket, ez a korlátjuk. Jelentést készítenek arról, ami egészében történt. Ám ez az Egész csupán a dolgok fele.
Mert vajon a számok éltek-e és ők haltak-e meg? Vajon azok a zsidó anyák, akik síró gyermekeiket vigasztalták, miközben lengyelországi piactereken német gépfegyverek elé terelték őket, puszta számsorok voltak?
…A le nem győzött múlt olyan, mint a nyugtalan kísértet, amely föl s alá bolyong éjeinken és nappalainkon, és ősrégi kísértet-szokás szerint arra vár, hogy… megszólítsuk, hogy meghallgassuk.
…Nem ússzuk meg, hogy a kísértet szemébe ne nézzünk és azt ne mondjuk neki: Beszélj!
A múltnak beszélnie kell, nekünk pedig meg kell őt hallgatnunk. Enélkül egyikünk sem fogja megtalálni a nyugalmát.”